Elhagyni Budapestet

Az elmúlt másfél hétben olyan impulzusok értek, amit egyszerűen nem tudok magamban tartani.

Tömegközlekedés vidékről…

Úgy alakult, hogy az eddig napi használatban lévő autóm kikövetelte magának a nagyszervizt, és másfél hétre autó nélkül maradt a család. Az autó nélküliséget eddig minden alkalommal sikerült valamilyen távmunkával, szabadsággal, szívességgel átvészelni, de most minden próbálkozás csődöt mondott.  A dolog legnagyobb szívással járó része, hogy a fél éves gyermekemet ezen a héten kétszer a kútvölgyi útra kellett utaztatni babakocsistól. A nagyszerviz tervezett költsége mellett elvetettük a bérautót, úgyhogy más választás nem maradt, mint a tömegközlekedés.

Igazából az első elkeseredés után feléledt bennem a felfedező, végül is emberek minden nap ezt csinálják tuti nem elviselhetetlen, egy kis kényelmetlenség meg belefér. Sőt milyen hatékony lesz, ha az utazási időt munkával tölthetem.

Én északpesten dolgozom, így praktikusan a távolsági busz, metró kombóval alig több mint dupla annyi idő alatt érek be a munkahelyemre, mint autóval, ami végül is tekintve, hogy a holtidőt értelmesen munkával tudom tölteni nem is rossz.

Az összehasonlításhoz kell a napi rutin: Hétkor kelek, kényelmesen megkávézom, felöltözök, olyan 7:40 kor elindítom az autót ,  3 perc alatt megiszom a maradék kávét, beülök a meleg autóba, majd negyed kilenc körül kiszállok a munkahelyemtől két percre . Közben jól érzem magam, imádok vezetni, hallgatni a zenét, rákészülni a napra. Alapvetően az autózás öröm.

Level 1 normál munkába járás távolsági busszal:

7:02 –ra szigorúan le kell sétálnom a buszhoz, ez mostanában viszonylag kevés örömmel járt figyelembe véve a jeges szél által az arcomba hordott havat. Ehhez fel kell kelnem 6:00 –kor kapkodva elkészülni majd rohanni a buszhoz, kifizetni 320 forintot, hogy ezzel megszerezzem a jogot a félkegyelmű középiskolások közötti nyomorogó ácsorogásra, és az  LMFAO, SP, FLUOR legszarabb zenéinek gondosan, kiválogatott csattogó cicergő magas hangjainak meghallgatására, ami a gagyi fülhallgatókból kihallatszik. A pipiskedve kapaszkodás közben egy dologra tuti, hogy nem maradt lehetőségem az munka, az utazás egy kellemetlen és hosszan tartó kínlódás nagyon kellemetlen környezetben. Később, amikor oszlott a tömeg és megpróbáltam leülni arra döbbentem rá, hogy ez fizikai képtelenség. 2m magas vagyok, a combomat pont a felénél kellet volna amputálni, hogy esélyem legyem. Anélkül csak a félterpesz kotlópóz. A megérkezés utáni metró legalább gyors volt és hatékony.  8:10 –re már a helyemen is ültem, úgy hogy mire beértem, már fáradtabb voltam, mint máskor egy egész délelőttös meetingnek hívott agymosás után.

Másnap ez annyival  bonyolódott, hogy miután felpréselődve vettem egy jegyet a sofőr kiordított a kívül rekedtek felé, hogy  KIMARADT EGY BUSZ , IDE MÁR NEM FÉRNEK FEL, DE MÖGÖTTÜNK JÖN A CSUKLÓS. Fasza. Szólhatott volna mielőtt megváltottam a jegyet a pokolba…

Az egyenleg 2 BKV jegy – 2x 320 ft = 1280 ft. Az pont 6 Liter LPG gáz az autóm 100 km-en 9-et eszik belőle. Tehát a kaland pont 1,5x annyiba került mint autóval, és pont 2x annyi időbe.

Hülye aki ezt nem kényszerből csinálja, hanem hobbiból…

Level 2  Babakocsi kombó:

Ezt ketten a párommal abszolváltuk. Simán gyilkos volt. 7:02 –kor a kötelező rohanás után a gyereket bebábozott mininidzsaként beöltöztetve vártuk a buszt. A buszon 2db ajtó volt az első meg a középső. A babakocsi egyetlen egy helyen fért el középen, ahol normális esetben a leszállás zajlik, amikor éppen nem állják el idióták az utat egy babakocsival. Tehát a módszer a következő volt:
A pár egyik tagja elől sorban áll, vesz jegyet mire a sofőr kinyitja a 2. számú ajtót ahol a pár 2. tagja beemeli a babakocsit a buszba( ha van helye). Majd minden megállóban, hogy ne zavarja a leszálló kamaszokat le és felemelgeti a babakocsit.
Mivel kifigyeltük, hogy az ülések szélén van biztonsági öv kitaláltuk, hogy milyen cool, lesz a következő alkalommal szétszedni a babakocsit, és bekötni a gyereket a négyes ülés egyikére és körbeülni. a babakocsit összecsukva meg valahogy betenni közénk. Hát kellett egy kis jóindulat az utazó közönségtől, de miután átadták a helyet egész komfortosan utaztunk, ha leszámítjuk a gyűlölködő kamaszpillantásokat hogy a 4. helyre ne tudnak leülni a babakocsi váza miatt.Meg azt, hogy a biztonsági övnek csak a fele volt meg,(később megfigyelve az egész buszon) így bekötni a gyermeket esélytelen volt.

Valahogy berobogtunk Budapestre, majd beültünk egy taxiba, hiszen ha a BKV-t választjuk, nem érünk időben a célunkhoz. A taxi amúgy 300 Ft-tal volt drágább, mint a 3 átszálláshoz szükséges 6 BKV jegy, ami azért kemény.

Hazafelé szembesültünk azzal a Volán árazással, hogy ha átszállással tesszük meg ugyanazt az utat amit átszállás nélkül akkor az 150 forinttal több. mert kétszer kell jegyet venni. Két buszon.
Azt már meg sem említem, hogy az átszállás után a félig üres buszt az állat busz sofőr kb. 70 km/h -val vezette végig a falun, úgy hogy a babakocsit alig tudtuk megtartani miközben az utasok repkedtek… Még lesz egy utunk, most szólok, ha megismétlődik szó  nélkül ütök.

A mérleg: 2x 320 Volánjegy , 1x 2200 taxi, visszafelé 6x BKV jegy , 2x 570 Volán jegy.

5900 ft ez 26 L LPG ezzel meg tudok tenni 320 km-t  ezért az összegért több mint 6 alkalommal tudok bemenni a munkahelyemre… tömegközlekedéssel megtett távolság 6000 forintból 80 km. Cserébe lassan, komfort nélkül undok emberek között nyomoroghattam.

Az a tömegközlekedés, aki a kényszerből tömegközlekedőkre épít halálra van ítélve, döbbenetes az egész rendszer,  az, hogy a volán megállók nevével csak azok tudnak mit kezdeni akik minden nap arra járnak . Pl. Tényleg akkora gond, ha esetleg egy megállót főtérnek, vasútállomásnak, piactérnek, polgármesteri hivatalnak hívunk? Praktikusabb a Kis Lajos Utca 23 mint a vasútállomás? Megpróbáltunk vonatra átszállni, természetesen a busz  7:40 –kor ér be az állomáshoz a csatlakozás meg 7:41 kor megy. Köszi.
Tényleg normális egy iciripiciri buszt járatni egy olyan útvonalon ahol szemmel láthatóan ez kevés? A távolsági busz konkrétan nem alkalmas az ácsorgásra (vannak országok ahol ez kifejezetten tiltott) El sem merem képzelni, hogy egy kerekes székes embertársunk hogyan közlekedne, egy olyan járművel ahol az egyetlen hely ahol utazni tud az egész busz leszállóhelye.

Ez a rendszer ebben a formában egy SZAR használatra alkalmatlan. És ha jól láttam ez nem csak az én véleményem, mert a buszon kizárólag diákok utaztak féláron.  A mindennapos bejárás már egyetlen ember esetén is gazdaságosabb autóval, mint a tömegközlekedéssel. Egy BKV bérlet + Volán bérlet ára durván 23000 Ft. Én ennyi pénzből elautózom egész hónapban úgy, hogy közben bevásárlunk és meglátogatjuk az anyósomat párszor. Döbbenetes, hogy két embernek olcsóbb lett volna bérelni egy Suzukit kifizetni a belevaló benzint mint felülni a tömegközlekedésre. 

Mindenkinek csak azt tanácsolhatom, hogy ha vidékre költözik, akkor 2db autó legyen a háztartásban, mert máshogy egy drága szívás lesz az élete.

 A hátsó szomszédommal való kapcsolatom a legutóbbi események után erősen stagnált.
Köszöngettünk, különösebb vitánk nem volt egymással, mi építkeztünk ő csöndben volt elégedetten dőltünk hátra, hogy érdemes volt ilyen barátságosnak lenni, lám, milyen jól rendeződött a viszony.
A nyár beköszöntével nyilvánvalóvá vált, hogy a doktor úr a nagy melegre tekintettel kizárólag fehér alsónadrágban tudja elképzelni a kerti munkák, és pihenés nagy részét.El kellett telni egy kis időnek mire megbarátkoztunk azzal a ténnyel, hogy egy korosodó túlsúlyos vénember látványa uralja a kilátást a teraszunkról, de végül is mindenki azt csinál a kertjében, amit akar.

A vasárnapi ebédeinknek rendszeresen különös atmoszférát varázsolt a jelenlétével, mi ettük a húslevest kedélyesen élveztük a friss levegőt majd jött ő meglepetésszerűen a bokorból, berántotta a fűnyírót majd sűrű füstbe burkolva a kertünket nekilátott az akkurátus fűnyírásnak, természetesen fehér fecskében. Az állandó fűnyíró útvonal véletlenül minden alkalommal párhuzamosan futott a kerítésünkkel, közben élénken átbámult a terített asztalra.
Egyre jobban nem kedveltük, de mivel a saját kertjében azt csinál, amit akar, szó nélkül hagytuk, és tervezgettük, hogy milyen esztétikus megoldással lehetne a megvalósítani a tökéletes vizuális szeparációt.Ettől eltekintve nagy bajunk nem volt velük, az esti meghitt csöndet néha megtörte egy alapos veszekedés, de bőven a tűréshatáron belül maradtak.

A következő tavasszal kezdődtek a bajok, a kantáros szomszéd elárulta, hogy új menyecske érkezett a házhoz, a régivel meg vége mindenek. Az új menyecske ráadásul körül belül 30 évvel fiatalabb, mint az öreg potrohos. Az információt értékeltem, de voltaképp nem éreztem, hogy ez rám tartozna, csak az összeköltözésük után derült ki, hogy ennek az önzetlen bimbózó szerelemnek, amit a huszonéves hölgy érzett egy 60 éves kövér ám, de tehetős ember irányában, kizárólag mindek súlyt.
A szerelmes hölggyel sajnos szám szerint 15 db uszkár érkezett, akiket a teraszunktól 10 méterre lévő hátsó kertrészükben szállásoltak el, alaposan elzárva, és természetesen jó messze a saját házuktól.

A kutyák amúgy nagyon cukik voltak, olyan volt a látvány, mintha elárasztották volna a szomszédot a mini bárányok. Sajnos ezek a mini bárányok eddig egy lakásban élhettek közvetlenül a gazdival ezért a szerencsétlenek az udvarra való kicsapást egyúttal a falkából való kizárásnak is érezték, amit hangos ugatással jeleztek. A nap 24 órájában. 15 kutya nagyon éles hangon egész nap, az őrjöngés és a monoton kétségbeesett vakkantások váltották egymást szünet nélkül. Szerencsétlen állatoknak hetekig egy olyan helyük nem volt ahová az eső vagy a nap elöl elbújhattak volna mire kinyitottak nekik egy melléképületet, most legalább a szemét között menedékre lelnek.
Ha kitettem a lábam a kertbe 15 kutya teljes hangerővel esett neki a kerítésnek, az alvás eltűnt az életünkből tehetetlenül szemléltük, ahogy romba dől az életünk.
Egyszer sem láttuk, hogy bárki rájuk nézett volna, vagy, hogy feltakarította volna az ürüléket, így hamarosan a permanens zajt kiegészítette a permanens szarszag.1 hónap után karikás szemmel találkoztam a kertben a dagi dokival, és teljesen normális hangnemben megkérdetem, hogy akkor most már ez így marad?, mire megnyugtatott, hogy őket is zavarja az ugatás, tesznek lépéseket, hogy megszűnjön.

Nagyon nem iparkodtak, sőt frissen született kiskutyák randalírozásával bővült a hangzavar, megfejtettük, hogy ez a nő a tipikus szaporító kizárja az udvarra a tüzelő szukát aztán a kiskutyák törzskönyvéve a jobb vérvonalú hímek kerülnek, de ki tudja, hogy valójában melyik kan kölyke.
Teltek múltak a hetek és egy szomorú szombat délután arra lettünk figyelmesek, hogy mintha az állandó csaholásba valami más is vegyülne, a kertbe kinézve látjuk, hogy éppen végeztek a kert sarkának lekerítésével, és éppen egy kakas próbálgatja a hangját közvetlenül a telekhatáron miközben 12 tyúk áhitattal kotkodácsol körülötte.
Ekkor azt hittem, hogy valami csehszlovák művészfilmen vagyok, és ez nem fordulhat elő velünk… Itt elborultam, feltéptem az erkélyajtót, de még mindig normális hangnemben megkérdeztem, hogy akkor ezt így most, hogy. Szerintem látszott rajtam, hogy önkívületben vagyok, mert egyből szentül megígérte, hogy csak ideiglenes, és máshová kerülnek, és a kutyák is kevesebben lesznek.
A kakas érkezése után gyakorlatilag a viszonylag nyugodt hajnali órák is megteltek élettel, a kedvenc kakasunk fél négykor köszöntötte a reggelt, de azok kedvéért, akik az elsőről lemaradtak következetesen reggel 8ig percenként teli torokból megismételte a jelzést.

Két hónap elteltével, a takarítatlan csirkeudvar szagától fuldokolva a kialvatlanságtól karikás szemellek úgy határoztam, hogy felhívom, és megkérdezem, hogy szerinte ez jól van e, még mindig normális hangnemben. A legmeglepőbb az volt, hogy igen, szerinte ez rendben van, mert ő egy falusi képviselő, meg egy helyettes vezető valami állami egészségügyi szolgálatnál, és megkérdezte a jegyzőtől, aki azt mondta, hogy igen ez így rendben van.
Mondtam, neki, hogy jó akkor jövő szombaton elkezdem lebontani a hátsó kerítésemet, és aki átjön, a telekhatáron azt megsemmisítem, különös tekintettel a baromfikra és az öreg kövér orvosokra. Ezzel párhuzamosan elkezdtük kihasználni a falu kommunikációjának előnyeit,azóta is  bárhol járunk a faluban, a párommal mindenhol fennhangon beszélgetünk róla, hogy a doktor úr veri a feleségét, vagy, hogy milyen undorítóan koszos a kertje, vagy, hogy folyamatosan részeg és a kerbe pisál kis méretű péniszét mutogatva.

Következő szombaton tényleg elkezdtem bontani a kerítést, a szememben az őrület szikráival nekiláttam a saját kerítésem pusztításának közben magamból kivetkőzve üvöltöztem a háza felé alaposan részletezve hogy hogyan képzelek el egy anális animálszexet az ő és a kakasa főszereplésével.
A szándékaimat sikerült megértetnem vele, mert, mert nem jött ki a házból. A párom viszont igen, aki kicsavarta a kezemből a szerszámot és visszaterelt a házba. A kedves doktor érezhette, hogy nem lesz mindig ilyen szerencséje, vagy csak az általunk indított pletykákból ért el a füléig valami, mert másnap estére sikerült eltüntetni a tyúkokat, sőt az óta a hangos kutyák is megfogyatkoztak, újra tudok altató nélkül aludni.

Igaz, most egy újabb kutya érkezett a tyúkok helyére, de legalább csendben van.

 Az egész ügyből kizárólag a kutyákra nem haragszom, ők nem tehetnek semmiről, igazából nagyon sajnálatos azt látni, hogy egy 3kg-os uszkár ki van csapva a mínusz 15 fokban, vagy, hogy ezekkel a kutyákkal senki sem foglalkozik.
Ez az új kutya két hete be van zárva egy 30m2-es helyre, nincs neki háza odaraktak neki egy nyitott műanyag kutyahordozót abban kuporog, beraknak neki valami kaját a kerítésen, de foglalkozni nem foglalkoznak vele.
Mindig is volt és mindig is lesz kutyám, nem érdekel, ha ugat egy kutya, mert az a dolga, az sokkal jobban zavar, ha egy kutya ugat, de nem foglalkoznak az okával, csak hagyják hónapokon keresztül, folyamatosan szenvedni.
Az elmúlt közel egy év alatt elértük azt a pontot, hogy nem merem megépíteni a zárt kerítést hátrafelé, mert attól félek, hogy további büdös állatokat telepít az orrunk alá, én meg nem tudok tenni ellene… ez patthelyzet .
Jelenleg árulja a házát sajnos irreális áron a jelenlegi helyzethez képest, úgyhogy most nálam  öszintébben senki sem kívánja az agglomeráció  ingatlanpiacának fellendülését...:)

A megvásárolt objektumot, ahogy előzően írtam, gyakorlatilag 5 éven keresztül nem használták, ennek megfelelően volt lepusztulva, mind a ház, mind a kert.
A házat övező melléképületek, az egykori gazdálkodásról árulkodtak, a tyúkóltól kezdve a disznóólig minden volt, ami kellett a megélhetéshez a 80as években, körben kiszáradt gyümölcsfák, az elhanyagolt kertben avar 10cm vastagon.
Éreztem, hogy eljött az idő, a férfivá válásra, favágás, meg épületbontás, ez aztán férfimunka.

Ok, akkor a kertet felgereblyézzük, azt a pár fát kivágjuk, a melléképületeket lebontjuk, és már kész is, felmértem az eddigi tapasztalataim alapján a munka nagyságát, 2-3 hétvége maximum, aztán lehet pihenni, és évezni a tavaszi madarak csicsergését.
Az eddigi tapasztalataim mondjuk kimerültek abban, hogy a spektrumon szoktam nézni az
amerikai favágókat meg a  Nagy házalakítást a viasaton, de a lelkesedés adott volt.

A kiszáradt fákat kerülgetve megállapítottam, hogy favágáshoz szükség lesz egy láncfűrészre.
Már láncfűrész szó kiejtése, is kéjes örömmel töltött el, mert az mennyire rohadtul férfias, ilyet nem lát a panelgyerek, ez csak igazi férfi kezébe való.
Irány a bolt, és másnap már az illatos dobozból kikandikáló szerszámmal néztem farkasszemet, a párom tekintetén látszott, hogy szeretne hinni abban, hogy sérülés nélkül képes leszek használni, de nem tud. A megérzésemet alátámasztották a szinte könyörgő kérései:Ugye ezt csak akkor fogod használni, amikor itthon vagyok? Kell valaki, aki el tud vinni orvoshoz mielőtt elvérzel. Van hozzá védőfelszerelésed? Szemüveg, kesztyű, sisak, bakancs nélkül ezt nem szabad használni. Mire a szóba jöhető halálnemek és maradandó sérülések felsorolásával végzett beláttam, hogy egy profi csak sisakban vághat fát. A védőfelszerelés ,megvásárlása  után kb. 1 nap alatt rájöttem, hogy, hogy működik a láncfűrész, sikerült a dobozban talált minden darabot a megfelelő helyre illesztenem, úgyhogy jöhetett maga a munka.

Teljes harci díszben felvonultam a narancssárga szemüveget, narancssárga kesztyűt és a narancssárga sisakot az elengedhetetlen márványfarmer nadrágommal bolondítottam meg.
Ha a bokorból előugrik C.C. Catch és elénekli a Baby I need your love-t meg sem lepődtem volna, de a kantáros szomszéd hörgése igazolta snájdig öltözetem helyén valóságát, meg is kérdezte:
Mi újság szomszéd erdőirtás lesz?
Néhány 10 perc próbálkozás után sikerült berántani a gépet megnyugtatóan rötyögött a motor, a párom a függöny mögött az egyes gyorshívóra rakta a mentőket, én meg belevágtam. Első mozdulatra telenyomtam faforgáccsal a szemüveget, úgyhogy nem is láttam pontosan, hogy a kis körtefa milyen módon dőlt rá a sufnira. Szerencsére nem történt nagy baj, a végtagjaim megmaradtak a sufni is kisebb sérülésekkel megúszta és néhány kísérlet után már elég magabiztosan daraboltam.

Gondoltam is milyen praktikus lesz, végre megszabadulok a gázfüggőségtől, van saját kazánom, meg én vágok fát, és csinálok meleget, igazi őserő, önellátás, épp hogy nem indultam el vadászni. Vágtam daraboltam, egész délután.Mondtam a páromnak, eljött a mi időnk, ma vágtam egész hétre fát, nem éreztem egyetlen testrészemet sem, de még az utolsó erőmmel gondoltam begyújtok, ma nem lesz gázfogyasztás, ha belehalok akkor sem.
Az eddigi kapcsolatom a fűtéssel a termosztát csavargatása volt, de ez most más.
Ez férfimunka.
Összeismerkedtem a kazánnal, kikövetkeztettem, hogy a középső rekesz lesz az, amiben égetni kell. Tűzgyújtásból nem voltam sosem expert, úttörőként sem tartoztam az aktivisták közé, később meg igyekeztem a bográcsozás azon részére érkezni, amikor már az evés és a piálás volt soron. Ennek megfelelően egy óra alatt sikerül meggyújtani a tüzet telenyomtam fával, és vártam a csodát. A csoda meg is jött úgy egy óra múlva, amikor újra rakni kellett a tűzre, majd lefekvés előtt újra, ezzel nem is volt baj, de az a mennyiség, amit én egész hétre szántam el is fogyott.

Jó dolog ez az önellátás meg minden, de másnap maradtam a termosztát bizgerélésénél, még egyszer próbálkoztam ezzel a fás dologgal, aztán az építkezés keretében felszámoltuk az egész rendszert, jobb, ha az ember tisztában van a saját korlátaival…

Még mielőtt költöztünk volna, voltak dolgok, amiket azért sejtettünk előre, sejtettünk, hogy a faluban élők biztosan nagyobb figyelemmel kísérik a környezetüket, ott majd odafigyelünk egymásra mondogattuk, nem úgy, mint most. Mert milyen dolog már az, hogy abból vettük észre, hogy új lakó költözött a földszintre, hogy rajzolt egy 50cm széles téglalapot az ajtaja köré és a belül eső részt kifestette strandkorlát kékre a kívül eső részt meg úgy hagyta, mert az már a lépcsőház. Ilyen igénytelenség nincs vidéken, ott az egy közösség lesz, aminek a tagjai ismerik, és megbecsülik egymást.

A beköltözés után igyekeztünk mindenkivel gyorsan összeismerkedni a környéken, alig vártuk, hogy tagjai legyünk az utca közösségének. Ha megláttunk valakit jó hangosan köszöngettünk, és próbáltuk megjegyezni, hogy ki hova tartozhat. Kb. egy hét leforgása alatt körvonalakban tudtuk ki lakik körülöttünk: balról lakik  az öreg és a fiatal kantáros férfi meg a hangosan kiabáló nő, aki talán az öregebb kantáros neje lehet, de nem biztos. Srégen szemben a sárga Suzukis vörös nő meg a Focista hajú férfi, és a hangos motoros kamaszgyerek. Másik oldalon srégen a NAGY házban a nagybajszú ember, aki látványra leginkább traktoristának látszott, amikor tavasszal tényleg kitolatott a piros MTZ-vel már nem is csodálkoztunk.

Az információ gyorsan pörgött, az öreg kantáros személyében gyakorlatilag megtaláltuk a falu nagy öregjét 1 percen belül megtudtuk, hogy az előző lakók mikor és miben hunytak el, a környező házak lakóinak mennyi az éves alkoholfogyasztása, ki veri a feleségét és ki nem.

Megtudtuk, hogy a hátsó szomszéd szülei tulajdonolták valaha az egész környéket, tehetősek voltak ki is taníttatták a gyereket, így lett belőle orvos és hogy már a szülei és fennhordták az orrukat. Valamint megtudtuk hogy  NAGY házban lakónak már az apja is kulák volt, de azért jó gyerek, bár előfordul, hogy megveri a feleségét, de az meg pedagógus azok meg tudjuk milyenek.

Az információcunami után azért kezdett körvonalazódni, hogy itt nem azért figyelnek egymásra, mert érdekli őket a másik, az információáramlás itt egyrészről viszonyítási alap másrészről a szórakoztatás egy különös formája, és mivel mi is itt lakunk mi is a szórakoztatóipar részei lettünk, egyrészt, mint azok, akikről a hírek szólnak másrészt, meg mint hallgatóság.

A rólunk szóló hírekről konkrétan nem tudunk, de mint hallgatóság aktívan követjük az utcában történteket, elég berántani a fűnyírót máris előugrik a bokorból egy szomszéd:

-„Jó napot szomszéd füvet nyír?”

Ilyenkor legszívesebben megmondaná az ember az igazat, hogy nem b+ csak megpróbáltam elnyomni valamivel az üvöltő mátépétert ami tőletek jön még azelőtt, hogy tömeges öngyilkosságot követe el minden jóérzésű ember 1 km-es körzetben.

Persze őszinteségnek itt nincs helye, inkább modoroskodik az ember:

-         Jó napot, de régen láttam jól vannak? Gyerekek?

-         Köszönöm, jól vagyunk, a gyerek is cseperedik, már –majd a lényeg -  Hallotta ,hogy a Hátsószomszéd lecserélte a feleségét egy fiatalabbra?

-         Nem, nem hallottam, és mikor?

-         A múlt héten, már ide is költözött az új asszony… azt mondta, hogy albérlő… de láttam én már karón varjút (itt kacsingat)

-         Hát igen, van, hogy az ember váltani kényszerül, na, megyek, nyírom a füvet

-         Jól van szomszéd, nyírja csak már néztem is milyen új fűnyírója van

-         Igen, igyekszik az ember.

Ilyenkor rájön az ember, hogy gyakorlatilag a szomszédok felleltároztak mindent, ami az utcáról is látszik, tehát, ha valami változás van a leltárban azt kiszúrják.

Azzal szoktuk vigasztalni magunkat, hogy végül is ez a falusi lét olyan, mint egy analóg Iwiw, itt is mindenki azon van, hogy önkritika nélkül kibeszélje a másikat, csak itt más a közvetítő közeg.

Amúgy el lehet viselni a teljes kontrolt, bár a legutóbbi szomszédtámadás akkor ért amikor a vállaimon 2db ötven kilós cementes zsákot próbáltam bejuttatni a betonkeverőhöz, kicsit kényelmetlen volt így végighallgatni, hogy a kulák megint pofán vágta az asszonyt, de legalább volt támadhatatlan kifogásom a gyors távozásraJ

Amikor megtudtuk, hogy mögöttünk egy orvos házaspár lakik, megnyugodunk, na, velük biztos nem lesz semmi bajunk, orvosok tehát művelt, tanult emberek, tehát az együttélés szabályait biztosan tiszteletben tartják.
Hát persze…
Az első vizuális kapcsolat apropója az volt, hogy az 5 éve nem gondozott kertet elkezdtem kitakarítani, gondoltam a gereblye a viszonylag veszélytelen szerszámnak látszik, bemelegítésnek jó lesz. Annyira nem volt veszélytelen, másfél óra alatt átázott a makkoscipő, majd egy gyökérrel birkózva belevágtam a sípcsontomba az eszközt, szerencsére csak annyira fájt, hogy elég alibit szolgáltasson a munka azonnali felfüggesztésére.
A nagy munka közben furcsa volt, hogy számtalanul kerülnek elő a kertünkből olyan konzervdobozok, aminek a tartalmát a közös telekszakaszon lakó amúgy barátságos kutya fogyaszthatja, de nem csak régiek, hanem olyanok is, amik szemmel láthatóan csak pár naposak voltak. Furcsa volt, de igyekeztem elhessegetni a gondolatot, hogy lehet, hogy a tanult orvos házaspár átdobálja a szemetet a kerítésen, á gondoltam ilyen nincs, ez valami fatális félreértés lehet.
Nem volt az.
A gyanú alapos volt, már csak bizonyosság kellett, este, mint a falu James Bond-ja a sötét konyhából a függöny mögül néztem az imbolyogva közelítő zseblámpa fényét, a lámpa sötét árnyékot vetett a gazdája arcára. A megfigyelést teljesen  áthatotta a film noir érzés, látom, ahogy zseblámpát letámasztja, kutyának kiszedi a kaját, majd körülnéz, és a dobozt a feje fölött átdobja a frissen feltakarított kertünk sarkába.

Asztakurva, kiszakadt belőlem egy halk sikoly, az agyamat elöntötte a vér, elindultam, hogy akkor most kérdőre vonom, a párom lélekjelenlétének köszönhetően nem tudtam kimenni az ajtón, de az élmény megalapozta a jövőbeni jó viszonyt.
Végül is nem szóltunk egy szót sem, bíztunk benne, hogy az ápolt kert látványa talán önmérsékletre készteti őket, a párom meggyőzött, hogy nem jó így kezdeni egy szomszédságot, ha találkozunk, a kertben majd bemutatkozunk normálisan, és hátha nincs minden veszve.
Az első párbeszédre sem kellett sokáig várni,épp a kertből összegyűjtött hulladékot próbáltam egy borús hideg szombat délután elégetni. A nedves levelek meggyújtása nem volt egyszerű folyamat, de a sufniban talált nitrohigító segített. A láng fellobbant, sűrű fellegekben emelkedett az ég felé, a szaga belesimult a szomszédok szemétégetőjének a kellemes zamatába a párom arcán eközben őszinte megkönnyebbülés látszott, hogy komoly sérülés nélkül sikerült megúszni ezt a műveletet.
Ott álltunk a nedves januári délutánon, arcunkon tükröződött a tűz majdnem rázendítettünk egy mozgalmi dalra, amikor a belehasított a csendbe: 

” MIT A KURVA ANYÁTOKAT CSINÁLTOK NEM LEHET TÜZET GYÚJTANI CSAK PÉNTEKEN MÉG EZT SEM TUDJÁTOK?”

Mögötte egy vékonyabb hang:
”A KURVA ANYJUKAT MÉG EGY HÜLYE SZOMSZÉD CSAK PÉNTEKEN LEHET TÜZELNI”
 

Majd kórusban:
”IDEKÖLTÖZNEK ÉS ÁT SEM JÖNNEK BEMUTATKOZNI, KÖSZÖNNI SEM TUDNAK A KURVA ANYJUKAT!” „CSINÁLJÁK ITT A FÜSTÖT”
 

Újra férfihang:
„ÉN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ VAGYOK! FEL FOGOM JELENTENI MAGUKAT!”

 Az egyszerű, de hatékony információközlésből sok dolog kiderült, pl. hogy rosszkor gyújtottunk tüzet(ok ez a mi hibánk), önkormányzati képviselővel van dolgunk, és a fő baj, hogy nem mentünk át ajándékokkal bemutatkozni hozzájuk. A megszerzett adatok részletes elemzést sajnos ott a helyszínen nem állt módomban elvégezni, mert elvesztettem a fejem, és csak foszlányokra emlékszem meg arra ahogy fenyegetőzve visszamennek a házukba.

Este a sírás határán nosztalgiáztunk a régi szomszédjainkon, milyen jó volt esténként hallgatni meghitt otthonunkban a fölső szomszéd hajdú mosógépének ugrálását, vagy, hogy mennyire hiányzik a bal szomszédunk, aki regisztrált elmebeteg volt és havonta egyszer bekattant.Akkor jöttek a tűzoltók, rendőrök, mentők, izgalmas volt az ajtón keresztül hallgatni, ahogy rárúgják az ajtót, és kicibálják a lakásból.

Egész éjjel beszéltünk a párommal, hogy mi a helyes ebben a helyzetben, legyen örihari vagy próbáljunk meg mi engedni, kérjünk bocsánatot, hátha megmenthető a viszony.
Az utóbbi mellett döntöttünk, a következő alkalommal rituális keretek között kibékültünk bemutatkoztunk, de ez csak ideiglenes volt, a java még csak most következett...

Kiköltözésünk egyik fő indoka az volt, hogy milyen fasza lesz, majd nyáron csak kimegyünk a kertbe napozunk, a teraszon olvasgatjuk a kedvenc könyvünket,élvezzük a csendet, a lemenő nap fényét.
Ilyet az ember tiszta lelkiismerettel nem csinál.A kiköltözés pillanatában  eltűnik az ember életéből az a megnyugtató érzés, amit csak egy lakástulajdonos érezhet, mégpedig  a megnyugtató dologtalanság érzését.

A boldog években, amikor az ember hazaért felment a harmadikra benyomta a klímát leroskadt a kanapéba feltárcsázta a donpepét és rendelt magénak egy Roxy pizzát közben már azon gondolkodott, hogy melyik letöltött sorozat melyik évadját kezdje el nézni.
Na, ilyen nincs a kertes házzal, a kertes ház valójában nem más, mint egy önkéntes kényszermunkatábor másodállásban ahol az ember lelkiismerete a hajcsár.

Végzek 5kor a munkahelyen, összehalászom a csajomat hazaérünk, majd itt jönne, hogy kiülünk, a teraszra kinyitunk egy üveg fehérbort és iszogatjuk, de mi nem azt tesszük, eszünkbe sem jut, mert egy vérbeli falusi gyorsan átöltözik munkásruhába és irány a kert.
Az első probléma rögtön evvel a munkásruha kérdéssel kezdődött, mert eddig volt utcai ruha, meg volt otthoni, most meg van egy utcai, munkás meg az otthoni.
Hardcore bennszülöttek az egyszerűség kedvéért az utcai és a munkás halmazt szimplán összevonják, ezért ők a folyamatos munka látszatát képesek kelteni még a csavaroskifli elfogyasztása közben is. Mi még szerencsére nem tartunk itt, úgyhogy az új igényeknek megfelelően teljesen át kellett strukturálni a gardróbot, hogy egyáltalán ki tudjunk menni a kertbe.

Előkerültek a két évtizede nem hordott nadrágok cipők, pulcsik, az első ásónyomot egy bokavillantós Rocky márkájú bőrbetétes márványfarmeben bőr makkoscipőben, és egy márványfarmer kabátban tettem meg. Úgy néztem ki, mintha a nosztalgia diszkó előtt még biztos ami biztos ki akarnék ásni egy kis hercig gödröt bemelegítésként.

Szóval visszatérve a kényszermunkára hazaérésünk után mindent eldobva igyekszünk fenntartani egy igényes elfogadható állapotot. Ez egy kilátástalan harc az elemek erejével, ami teljesen paranoiddá teszi az embert.
Nekem egy kellemes nyári záporról már régen nem az jut eszembe, hogy jajj, milyen jó lesz felfrissíti a levegőt, hanem az, hogy az a rohad szél megint leszedi a leveleket a fáról a kutya meg a összesarazza teraszt.
Nincs olyan, hogy nincs mit csinálni, nincs olyan, hogy ma nem csinálunk semmit, ez a kert zsarol, ha kummantani akarunk és kitaláljuk, hogy akkor ma nem gyomlálunk, csak leülünk a teraszra , akkor  sem lehet élvezni, mert ott motoszkál az emberben, hogy basszameg én itt ülök miközben meg a kocsi feljáró tiszta levél, vagy hullik le a gyümölcs a fáról, nincs nyugalom egy perc sem.

 Ha már végképp nem bírunk, a feladattal elutazunk nyaralni valamelyik szülő panellakásába, na, az az igazi királyság, béke , nyugalom, semmittevés jó melegben, sehol a szomszéd köszörűgépe a másik szomszéd kakasa vagy a napi 20! órában folyamatosan ugató kutyája csak nyugalom. És az a tudat, hogy a panellakóknak sosem jutna eszébe egy kakast telepíteni a másik ember hálószobája mellé.
De ez már egy másik poszt lesz asszem...

A kiköltözés előtt sok mindent nem gondoltunk végig, pl. nem jutott eszünkbe, hogy vannak a földnek olyan pontjai, ahol gondot jelent este 6után az, ha kenyeret akarunk venni, találtunk ugyan egy boltot, ami este 10-ig nyitva volt, de szerintem ott a csavaros kiflin kívül minden egyéb termék viaszból készült dekoráció lehetett.
További tippjeink szerint elképzelhető, hogy a bolt csak egy titkos bunker előszobája, mert a bejáratát napi 24 órában őrzi néhány titkosügynök, akik melósruhában sörrel és cigivel a kézben vegyülnek a falu lakói között.

Többet ott nem próbálkoztunk, beletelt néhány hétbe, mire feltérképeztük a környéket, és a feltevésből tény lett, a legközelebbi hely ahol enni adnak 6után 8km nettó.

Ez a sajnálatos tény mindenképpen racionalizálta az életünket, minden bevásárlás olyanná változott, mint ha az orosz ostromra készülnénk, mindenből inkább 3 legyen otthon, mint egy sem. A bevásárlások hatására a  kamra hamar megtelt a zsugorban csomagolt tejjel, liszttel, cukorral és pár hét alatt elértük, hogy a kamránk tartalma gyakorlatilag megegyezett a régi kisboltunk árukészletével. Hamar realitássá vált, hogy nem lesz elég hely a legénylakásban még bővel elég helyet adó 80L-es hűtőben, a párom hamar döntött: mennie kell.

Volt néhány erőtlen kísérletem, a megmentésére, hogy hát a szívemhez nőtt, mennyi pezsgőt behűtött nekem zokszó nélkül, voltaképp együtt csajoztunk, igazi harcostárs, jóbarát.

Az érveim a következő vásárlásig tartottak ki, de amikor a 6. pulykacomb már nem fért bele én is beláttam, hogy kell egy nagyobb.
Ez a „kell egy nagyobb” gondolat a falusi ember alapvetése, és terjeszti, ha ellenkezel akkor is belédivódik, nincs menekvés.
Mindenből nagy kell, pl. a szomszédom azért épített 5m-es kaput, hogy beférjen rajta 35 tonnás kamion, ha kell.
Az elmúlt 30 évben még egyszer sem akart bemenni rajta, de a lehetőség megvan, ha jön, befér.

A költözés előtt jól elterveztük, hogy milyen kellemesek lesznek a téli estéink, csak állunk az ablakban, csodáljuk a hóesést, élvezzük a romantikus perceket, ahogy a hangulatos falusi fények hópelyheken keresztül megvilágítják kertet amint csendesen, belepi a hó.
Mennyivel másabb lesz, mondogattuk, itt még le sem esik, máris szürke latyak lesz belőle, a házmesterek az első hópihe látványára szórják a sót, seprik a járdát.
A városban ellenség a tél, bezzeg a falun, ott majd élmény lesz, harapni fogjuk a friss téli levegőt, élvezni a fa füstjének kellemes téli illatát.

A friss falusi illat volt az első ami megdőlt. A valóság, hogy a környékünkön verseny zajlik, a legbüdösebb esti begyújtás címért.
A falusi emberek szerintem, alig várják, hogy tél legyen, ilyenkor lehet az éj leple alatt az egész évben gondosan felhalmozott éghető szemetet elégetni.

Ahogy beáll a sötétség, a kéményekből felszáll a sűrű füst, az utcát belepi az égett gumi szaga. Mivel ez egy verseny az első füstfoszlány megjelenése után sorban kapcsolódnak be környéken lakók, olyan  este 7-re gyakorlatilag nagyobb a szmog, mint a BAH csomópontnál délután 5kor, ha beállt minkét irány. Az autópályán hazafelé a rákospalotai szemétégető közvetlen közelében lakóit irigyelve találgatjuk, hogy ma vajon aznapra az égett gumin kívül raknak-e a szomszédok valami halálos mérget a kazánjukba.

Az első hóesés ettől eltekintve amúgy tényleg nagyon romantikus volt, sehol egy házmester, vagy egy hókotró, kéz a kézben néztük az ablakból, ahogy lassan belepi a hó az előző tulajdonos által összehordott szemétdombot, a hideg szél bele-belekapva az égett gumi füstjébe művészi mintával díszíti a friss hótakarót.
Itt vidéken amúgy annyira tisztelik a havat, hogy pl. hókotrót, vagy annak nyomait még nem láttam a faluban. Itt a természet törvényei győznek, ha fagy van, akkor jeges az út, ha esik a hó, akkor meg havas, itt senki nem gondolja, hogy erőszakkal kellene eltávolítani a havat a bekötőutakról, az igen praktikusan gondolkodó szomszédom szerint, minek, hiszen, úgyis elolvad előbb-utóbb. Na ja, csak a két halmazállapot között meghalunk…

Az előző posztban említett felhők maguk a szomszédok voltak.
A falusi emberekről bennünk élő kép szerint a falusi ember nagyon találékony, hiszen egy csepel 48-as bringán egy fuvarral el tud vinni 2 gázpalackot meg két db 50 kg-os csirketápot, valamint a találékonyságon túl közvetlen, segítőkész, és toleráns.
A faluban élő emberek a fejünkben kedves emberek voltak, akik az évszázadok hagyományai miatt békében tudnak egymás mellett élni, még összetartanak, van közösség, és emberi lépték.
Hát ezt benéztük, ilyen maximum a Milka faluban van, de ott lilák a tehenek, és hódok állnak a szalag mellet a csirkefeldolgozóban, úgyhogy lehet hogy az nem egy egzakt bizonyíték.

A valóság a következő:

A kulcsmásoló:

Valójában autószerelő és gumis műhely csak azért kulcsmásoló, mert ezen a környéken csak arra kap iparengedélyt. Az első gyülekező felhő mely beárnyékolta költözésünk helyességét a vasárnap reggel 6kor felharsanó köszörűgép barátságos hangja volt, ahogy belehasított a ködös januári reggelbe.
Először azt hittük, hogy álmosan nekitámaszkodott a kapcsolónak, és véletlenül bekapcsolta, de a fém és kő epikus találkozásából képződő zaj tudatosította bennünk, hogy nem, ez a zaj nem véletlenül jött létre,ő nem viccel, ő dolgozni fog.
Új szomszéd lévén nem akartam az első héten rárúgni az ajtót, inkább kivártam a kedvező alkalmat, amikor a hátsó kertben összefutottunk, pár mosoly közben végtelenül udvariasan elmondtam neki, hogy tudom, hogy évekig nem lakott senki sem mellette, de már igen, és hát elég hangos volt, ez így elsőre. Mosolygott és szentül megígérte, hogy nem lesz köszörű.
A szavát tartotta, mert jövő szombaton láncfűrész, vasárnap kompresszor, egy hétre rá flex hangjára keltünk reggel 6-kor.
Egy újabb fesztelen hátsókerti eszmecsere alkalmával kénytelen voltam elmagyarázni neki, hogy nekünk nem csak a köszörű hangjával szemben voltak fenntartásaink, hanem úgy általában véve a zaj, mint jelenség árnyékolta be vasárnap reggeli pihenésünket, meg úgy a komplett hétvégénket. Tanulva a korábbi tapasztalatokból gondoltam eljött az ideje a szabályok lefektetésének: hétvégén, ha lehet, függessze fel az iparszerű zajkeltést, kivétel ez alól, ha épít valamit, vagy csak ilyenkor tudja megoldani stb. alkalomszerűen nem gond, csak ne ez legyen az általános.
Ő természetesen szentül megígérte, és természetesen következő szombaton újra a köszörű ébresztett, ezt játszottuk pár hétig, aztán az építési engedélyünkhöz szükséges volt a térképmásolat a földhivatalból, ha már ott voltam gondoltam elkérem a szomszédokét is (hátha az is kell - nem kellett) És mit látok, a csodaszép komplexum a szomszédban, nem szerepel sehol. Nahát. A következő csevely alkalmával megemlítettem, hogy milyen érdekes, hogy nincs nyoma a műhelynek, és hogy nem is értem, hogy ha nincs műhely honnan jön a zaj…

Azota tudunk aludni hétvégén:)

Valamikor 3 éve a barátnőm meg én azt gondoltuk, hogy itt az ideje a budapesti lakásainkat lecserélni egy igazi vidéki családi házra nem messze Budapesttől.

Nagyon romantikus hangulat lengte körbe a döntést, ha becsuktuk a szemünket magunk előtt láttuk ahogy ülünk kéz a kézben a teraszon, hallgatjuk a madarak barátságos énekét a rendezett gyepünkön a jólnevelt kutyánk szaladgál, vidáman vakkant a virágokról felszálló szines lepkékre.
Ha bárkiben is felmerül, hogy ilyen elképzelések alapján elköltözzön, most szólok, ne tegye, a vidék nem ilyen,ha erre vágyik akkor birtokot vegyen legalabb 10000 m2-es telekkel a hegytetőn.

Mi sajnos maradtunk a családi háznál egy agglomerációsnak gondolt településen, sokáig keresgéltünk mire megtaláltuk azt a lepusztult házat amiben láttunk lehetőséget. Kicsit furcsa volt, hogy 3 éve nem tudták eladni, hiszen jó helyen volt, csöndesnek látszott, egyik oldalon egy kulcsmásoló, a másikon egy csendes parasztház, mögötte egy orvosházaspár által birtokolt nagy ház.Nekünk tetszett, a hibáival együtt.

Mindketten panelgyerekek voltunk, és az , hogy épületeket kell bontani, vagy kivenni a ház falát, hogy az elképzeléseink teljesüljenek, az egy cseppet sem zavart, tele voltunk lelkesedéssel, és tenni akarással, és persze főleg naivitással
Az, hogy kiveszünk 20m falat az csak egy mozdulat volt a tervezőprogramban az nem merült fel bennünk, hogy 10m3 téglát kitalicskázni az ajtón cseppet sem lesz muris.
 

Akkor még ingyen volt a pénz, a bankok számolatlanul szórták a milliókat egy kacsintásra, ugyhogy a terv az volt,hogy megvesszük hitelre az egészet, a lakások árából meg felújítjuk.Akkor az az összeg beláthatatlanul rengetegnek tűnt ~10M ft azért az már valami. Emlékszem, még medencét is rajzoltam a kert közepére a google setckup-al.
 

A lepusztult házat kifestettük, hogy tavaszig a nagy felújítás kezdetéig kihúzzuk benne. Beköltöztünk, és elkezdtük élvezni az új életünket.
Az első héten az első felhők kezdtek megjelenni, akkor kezdett el motoszkálni a gondolat, hogy lehet, hogy ez a falusi élet mégsem az a madárfüttyös idil lesz , mint amire számítottunk...