Kiköltözésünk egyik fő indoka az volt, hogy milyen fasza lesz, majd nyáron csak kimegyünk a kertbe napozunk, a teraszon olvasgatjuk a kedvenc könyvünket,élvezzük a csendet, a lemenő nap fényét.
Ilyet az ember tiszta lelkiismerettel nem csinál.A kiköltözés pillanatában  eltűnik az ember életéből az a megnyugtató érzés, amit csak egy lakástulajdonos érezhet, mégpedig  a megnyugtató dologtalanság érzését.

A boldog években, amikor az ember hazaért felment a harmadikra benyomta a klímát leroskadt a kanapéba feltárcsázta a donpepét és rendelt magénak egy Roxy pizzát közben már azon gondolkodott, hogy melyik letöltött sorozat melyik évadját kezdje el nézni.
Na, ilyen nincs a kertes házzal, a kertes ház valójában nem más, mint egy önkéntes kényszermunkatábor másodállásban ahol az ember lelkiismerete a hajcsár.

Végzek 5kor a munkahelyen, összehalászom a csajomat hazaérünk, majd itt jönne, hogy kiülünk, a teraszra kinyitunk egy üveg fehérbort és iszogatjuk, de mi nem azt tesszük, eszünkbe sem jut, mert egy vérbeli falusi gyorsan átöltözik munkásruhába és irány a kert.
Az első probléma rögtön evvel a munkásruha kérdéssel kezdődött, mert eddig volt utcai ruha, meg volt otthoni, most meg van egy utcai, munkás meg az otthoni.
Hardcore bennszülöttek az egyszerűség kedvéért az utcai és a munkás halmazt szimplán összevonják, ezért ők a folyamatos munka látszatát képesek kelteni még a csavaroskifli elfogyasztása közben is. Mi még szerencsére nem tartunk itt, úgyhogy az új igényeknek megfelelően teljesen át kellett strukturálni a gardróbot, hogy egyáltalán ki tudjunk menni a kertbe.

Előkerültek a két évtizede nem hordott nadrágok cipők, pulcsik, az első ásónyomot egy bokavillantós Rocky márkájú bőrbetétes márványfarmeben bőr makkoscipőben, és egy márványfarmer kabátban tettem meg. Úgy néztem ki, mintha a nosztalgia diszkó előtt még biztos ami biztos ki akarnék ásni egy kis hercig gödröt bemelegítésként.

Szóval visszatérve a kényszermunkára hazaérésünk után mindent eldobva igyekszünk fenntartani egy igényes elfogadható állapotot. Ez egy kilátástalan harc az elemek erejével, ami teljesen paranoiddá teszi az embert.
Nekem egy kellemes nyári záporról már régen nem az jut eszembe, hogy jajj, milyen jó lesz felfrissíti a levegőt, hanem az, hogy az a rohad szél megint leszedi a leveleket a fáról a kutya meg a összesarazza teraszt.
Nincs olyan, hogy nincs mit csinálni, nincs olyan, hogy ma nem csinálunk semmit, ez a kert zsarol, ha kummantani akarunk és kitaláljuk, hogy akkor ma nem gyomlálunk, csak leülünk a teraszra , akkor  sem lehet élvezni, mert ott motoszkál az emberben, hogy basszameg én itt ülök miközben meg a kocsi feljáró tiszta levél, vagy hullik le a gyümölcs a fáról, nincs nyugalom egy perc sem.

 Ha már végképp nem bírunk, a feladattal elutazunk nyaralni valamelyik szülő panellakásába, na, az az igazi királyság, béke , nyugalom, semmittevés jó melegben, sehol a szomszéd köszörűgépe a másik szomszéd kakasa vagy a napi 20! órában folyamatosan ugató kutyája csak nyugalom. És az a tudat, hogy a panellakóknak sosem jutna eszébe egy kakast telepíteni a másik ember hálószobája mellé.
De ez már egy másik poszt lesz asszem...