A kiköltözés előtt sok mindent nem gondoltunk végig, pl. nem jutott eszünkbe, hogy vannak a földnek olyan pontjai, ahol gondot jelent este 6után az, ha kenyeret akarunk venni, találtunk ugyan egy boltot, ami este 10-ig nyitva volt, de szerintem ott a csavaros kiflin kívül minden egyéb termék viaszból készült dekoráció lehetett.
További tippjeink szerint elképzelhető, hogy a bolt csak egy titkos bunker előszobája, mert a bejáratát napi 24 órában őrzi néhány titkosügynök, akik melósruhában sörrel és cigivel a kézben vegyülnek a falu lakói között.
Többet ott nem próbálkoztunk, beletelt néhány hétbe, mire feltérképeztük a környéket, és a feltevésből tény lett, a legközelebbi hely ahol enni adnak 6után 8km nettó.
Ez a sajnálatos tény mindenképpen racionalizálta az életünket, minden bevásárlás olyanná változott, mint ha az orosz ostromra készülnénk, mindenből inkább 3 legyen otthon, mint egy sem. A bevásárlások hatására a kamra hamar megtelt a zsugorban csomagolt tejjel, liszttel, cukorral és pár hét alatt elértük, hogy a kamránk tartalma gyakorlatilag megegyezett a régi kisboltunk árukészletével. Hamar realitássá vált, hogy nem lesz elég hely a legénylakásban még bővel elég helyet adó 80L-es hűtőben, a párom hamar döntött: mennie kell.
Volt néhány erőtlen kísérletem, a megmentésére, hogy hát a szívemhez nőtt, mennyi pezsgőt behűtött nekem zokszó nélkül, voltaképp együtt csajoztunk, igazi harcostárs, jóbarát.
Az érveim a következő vásárlásig tartottak ki, de amikor a 6. pulykacomb már nem fért bele én is beláttam, hogy kell egy nagyobb.
Ez a „kell egy nagyobb” gondolat a falusi ember alapvetése, és terjeszti, ha ellenkezel akkor is belédivódik, nincs menekvés.
Mindenből nagy kell, pl. a szomszédom azért épített 5m-es kaput, hogy beférjen rajta 35 tonnás kamion, ha kell.
Az elmúlt 30 évben még egyszer sem akart bemenni rajta, de a lehetőség megvan, ha jön, befér.
Utolsó kommentek